+36-1-201-0011

Bátorító hang az éjszakában

„Mindig örömmel jövök, szeretem a hívóimat, sokszor imádkozom értük” – mondja a református telefonos-lelkigondozó szolgálat (TLG) egyik önkéntese. Szakképzett, empatikus emberek várják karácsonykor is, hogy hangjukba kapaszkodjanak, akik magányosak vagy válságba jutott az életük. 

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige – idézte a november 12-i zsinati ülésen Bölcskei Gusztáv a Példabeszédek könyve 25. részének 11. versét. – De vajon van-e valaki, aki tud bármit mondani azok számára, akiknek élete krízisben van, akik félelmek, szorongások között élik napjaikat, vagy egyszerűen csak boldogtalanok?” A ’70-es, ’80-as években Magyarország nemcsak a felnőtt, de a 14 éven aluli lakosság körében is világelső volt az öngyilkosságok terén. Ugyanakkor alig volt olyan fórum, ahová az emberek lelki problémáikkal fordulhattak volna. „Istennek hála, hogy református egyházunkban voltak olyan elkötelezett szolgatársaink, akik nem maradtak tétlenek ebben a helyzetben. Istentől kapott elhívással és a felismert felelősséggel elkezdtek cselekedni” – mondta a Zsinat lelkészi elnöke az immár harminc éve működő református telefon-lelkigondozó szolgálatról.

Teljes cikk >>

Rich snippets
Magyarországi Református Egyház, Református Missziói Központja, Református Telefon-lelkigondozás
A TLG hívható mindennap 17 és 01 óra között. A TLG hívható emberi kapcsolatok, személyiségi, hitbéli, és egyházi kérdések, családi bajok és lelki válság esetén, valamint egyéb információk és felvilágosítás ügyében. Református Telefon-lelkigondozás
1151 Budapest, Alag utca 3.
Budapest
Hungary
PriceRange: 0.00 HUF
Phone: +36 1 201 0011
Website:


Rich snippets
Magyarországi Református Egyház, Református Missziói Központja, Református Telefon-lelkigondozás
A TLG hívható mindennap 17 és 01 óra között. A TLG hívható emberi kapcsolatok, személyiségi, hitbéli, és egyházi kérdések, családi bajok és lelki válság esetén, valamint egyéb információk és felvilágosítás ügyében. Református Telefon-lelkigondozás
1151 Budapest, Alag utca 3.
Budapest
Hungary
PriceRange: 0.00 HUF
Phone: +36 1 201 0011
Website:

A weboldalunk cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.
Adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-00002/2012. A feliratkozás önkéntes. A feliratkozáskor kapott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek nem adjuk át, a feliratkozás bármikor megszüntethető bármelyik kiküldött elektronikus levélben lévő leiratkozási linkre való kattintással. (Az adatkezelési tájékoztató elolvasása)

Rendben